Sertéssült füstölt sörös szósszal

bajor perec-knédlivel

Sertéssült füstölt sörös szósszal bajor perec-knédlivel

Hozzávalók

  • 750g sertéshús (bőrrel együtt)
  • 2-3 sertéscsont
  • 250ml (füstölt) barna sör
  • 1 nagy hagyma
  • 1 kis hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 bajor perec
  • 2 tojás
  • 125ml tej
  • fél csomag petrezselyem
  • 1tk vaj
  • 1-2tk majoranna
  • frissen reszelt szerecsendió
  • frissen őrölt feketebors

Elkészítés

A nagy hagymát héjastul vágjuk 8 darabra és a csontokkal együtt adjuk a sütőtálba. Magas hőmérsékleten süssük, amíg szép fekete nem kezd lenni a hagyma. Öntsünk hozzá egy kevés vizet és szedjük fel vele az odasült réteget. A hagymát annyira kell odaégetni, hogy ezután egy sötétbarna levet kapjunk. Öntsünk hozzá annyi vizet, hogy kb. 2cm magason álljon a tálban a folyadék.

Mossuk meg hideg vízzel a sertéshúst, töröljük szárazra. Egy éles késsel irdaljuk be a bőrét (ügyeljünk rá, hogy ne szántsunk túl mélyre), majd dörzsöljük be a húst alaposan sóval, borssal és majorannával. 2 gerezd nagyobb darabokra aprított fokhagymával együtt helyezzük a bőrével lefelé a hagymához és a csontokhoz, majd tegyük a sütőbe sülni 250°C-on.

Fél óra elteltével fordítsuk meg a húst, hogy a bőre legyen felfelé és szedjük fel az esetleg odasült hagymát. Újabb fél óra eltelte után ismét szedjük fel az esetleg odasült hagymát, majd locsoljuk meg a húst 100ml füstölt barna sörrel. Ezt ismételjük meg fél órával később is a maradék sörrel. Összesen kb. 2 órán át süssük a húst.

Szedjük le a perecekről a felesleges sót, majd vágjuk kockákra. Öntsük hozzá a felmelegített tejet s kavarjuk össze. A petrezselymet mossuk meg, majd csipkedjük le és vágjuk közepes méretű darabokra. A kis hagymát vágjuk apróra és 1tk vajon süssük üvegesre. Adjunk a tejes perechez 2 tojást, a petrezselymet, a hagymát, majd fűszerezzük sóval, frissen reszelt szerecsendióval és borssal. Kutyuljuk jól össze, majd kb. fél órán át hagyjuk állni. Közben egyszer kavarjuk át.

Egy tiszta ruhát (pl. szalvéta, törölgetőruha) nedvesítsünk be, csavarjunk ki alaposan, s tegyük rá a petrezselymes perecdarabokat, s csavarjuk össze úgy, hogy egy kb. 8cm átmérőjű hurkát kapjunk. Helyezzük egy széles edénybe enyhén forrásban lévő vízbe és lefedve hagyjuk kb. 30-40 perc alatt átfőni. Miután megfőtt, vegyük ki a ruhából és vágjuk ujjnyi vastagságú szeletekre.

Miután megsült a hús, vegyük ki a sütőtálból, s tartsuk melegen. A tál tartalmát szűrjük le, s forraljuk fel a szószt. Ízlés szerint tovább ízesíthetjük a szószt sóval és borssal.

Vágjuk fel a húst vékony szeletekre, helyezzük mellé a knédliszeleteket és locsoljuk meg bőven a füstölt sörös szósszal. Egy korsó sörrel tálaljuk.