Inverz töltött káposzta

vajban párolt répával

Inverz töltött káposzta vajban párolt répával

Hozzávalók

  • 500g vegyes darált hús
  • 700g savanyú káposzta
  • 750g fiatal sárgarépa
  • 1 tojás
  • 1,5ek vaj
  • 1ek cukor
  • 2cl narancslikőr
  • frissen őrölt feketebors
  • olivaolaj

Elkészítés

Kavarjunk el a darált húsban 1 tojást, s fűszerezzük sóval, valamint borssal. Alaposan gyúrjuk át a húsmasszát, s osszuk kb. 6 egyforma adagra. 300g savanyú káposztát nyomjunk ki alaposan. Készítsünk elő 6db A4-es méretű alufóliát és helyezzünk mindegyikre egy ugyanekkora méretű átlátszó fóliát. Lapítsunk ki a fóliákon 1-1 adag darált húst, majd helyezzünk a közepére kb. 1ek-nyi kinyomott savanyú káposztát. Óvatosan tekerjük össze a fóliákat, s csavarjuk össze bonbonhoz hasonlóan a végeit. Kb. 10 perc alatt melegítsük át egy nagy lábasnyi enyhén forrásban lévő vízben. A maradék savanyú káposztát melegítsük meg, s ízesítsük ízlésünk szerint.

Hámozzuk meg a répát s vágjuk le a zöldjét úgy, hogy egy kevés még maradjon rajta. Olvasszunk fel közepes hőmérsékleten egy nagy serpenyőben 1,5ek vajat, majd szórjunk rá 1ek cukrot. Helyezzük egymás mellé a serpenyőbe a répát, majd sózzuk meg alaposan. Lötyögtessük meg a serpenyőt, hogy minden oldalról befedje a vaj a répát, majd fedő alatt kb. 10 perc alatt pároljuk puhára. Vegyük le a fedőt, s locsoljuk meg a répát narancslikőrrel. Fedő nélkül süssük még egy kicsit a répát.

Vegyük ki a bonbonjainkat a vízből, s csomagoljuk ki. Egy nagy serpenyőben magas hőmérsékleten egy kevés olivaolajon minden oldalról pirítsuk meg az inverz töltött káposztáinkat.

Helyezzünk 1-2ek savanyú káposztát és néhány szál répát a tányérra. Vágjunk ferdén félbe egy húsbonbont, s helyezzük el a savanyú káposztán. Ízlés szerint friss fehér kenyérrel és tejföllel együtt tálaljuk.