Csőben sült pisztráng

zöldbabbal és koktélparadicsommal

csőben sült pisztráng hal zöldbab bab húsos füstölt szalonna koktélparadicsom paradicsom

Hozzávalók

  • 1 nagy pisztráng (500g)
  • 300g zöldbab
  • 10 koktélparadicsom
  • 3-4 szál kakukkfű
  • 2 salotta
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 75g húsos füstölt szalonna
  • 100ml száraz fehérbor
  • frissen őrölt feketebors

Elkészítés

Vegyük ki a halat a hűtőből.

A kis kockákra vágott húsos szalonnát közepes hőmérsékletnél egy serpenyőben saját zsírjában süssük ki. Ha szépen kisült belőle a zsír, adjuk hozzá a finom apróra vágott salottát és fokhagymát. Mossuk meg a babot, távolítsuk el a végeit és vágjuk falatnyi méretű darabokra. Süssük szép aranysárgára a salottát, majd adjuk hozzá a zöldbabot, a kakukkfüvet és a fehérbort. Fűszerezzük sóval és egy kevés frissen őrölt feketeborssal, majd lefedve pároljuk majdnem puhára a babot.

Tegyünk a sütőbe egy nagy, sütőben való sütésre alkalmas tálat és melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. Mossuk le a halat hideg vízzel, töröljük szárazra és kívül-belül fűszerezzük be alaposan sóval és borssal. Vegyük ki a forró tálat a sütőből, öntsük bele a zöldbabos serpenyő tartalmát, dobjuk bele a koktélparadicsomot és helyezzük erre az ágyra a pisztrángot. 200°C-os sütőben a hal méretétől függően kb. 20-25 perc alatt süssük finom szaftosra a pisztrángot.

Forrón közvetlenül a tálból szedve tálaljuk, s egy pohár száraz fehérbort kínáljunk hozzá.