Bárányfilé hagymakrémmel

vörösbor-redukciós szőlővel

bárány bárányhús bárányfilé fehér hagyma krém hagymakrém vörösbor redukció vörösborredukció szőlő

Hozzávalók

  • 500ml vörösbor
  • 500ml piros szőlőlé
  • 20 szem szőlő
  • 2 bárányfilé
  • 1 gally rozmaring
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 4 fehér hagyma
  • 150g tengeri só
  • 2ek creme fraiche
  • száraz fehér kenyér
  • fehérborecet
  • cukor
  • frissen őrölt fehérbors
  • frissen őrölt feketebors
  • olivaolaj

Elkészítés

Forraljuk fel a vörösbort a szőlőlével és kis lángon rotyogtatva addig főzzük, míg sűrű szirupos levet nem kapunk.

Tegyünk sütőpapírt egy tepsire és szórjuk rá egy kis lapos halomba a tengeri sót. Helyezzük a sóba a fehér hagymákat és 3 gerezd fokhagymát héjastul. 150°C-ra előmelegített sütőben süssük kb. 75-90 percig, majd vegyük ki és hagyjuk teljesen lehűlni. A felhasznált tengeri sót nem kell kidobni, gond nélkül újrahasznosítható. Ha lehűlt a tepsi, hámozzuk meg a hagymát és a fokhagymát, vágjuk kis darabokra és pürésítsük botmixerrel. Adjuk hozzá a creme fraiche-t, 50ml olivaolajat és annyi fehér kenyeret, hogy szép krémes masszát kapjunk. Ízlés szerint ízesítsük fehérborecettel, cukorral, sóval és frissen őrölt fehérborssal. Tálalásig tartsuk melegen.

Tegyük a szőlőszemeket a vörösbor-redukcióba, szójruk meg egy csipet sóval és legkisebb lángon melegítsük meg benne addig, míg éppencsak el nem pattanak a szőlőszemek.

Forró serpenyőben 1ek olivaolajon pirítsuk meg a bárányfiléket minden oldalról. Sütés közben dobjuk hozzá a rozmaringgallyat, 1 megnyomott gerezd fokhagymát és fűszerezzük sóval, valamint frissen őrölt feketeborssal. Ha minden oldalról szépen megpirult, csavarjuk a filéket alufóliába (fényes oldal nézzen a hús felé) és tegyük 5-10 percre egy meleg helyre pihenni.

Tálaláskor helyezzünk el 1-2ek-nyi hagymakrémet a tányéron. Tegyünk mellé néhány szem szőlőt és locsoljuk meg 2-3tk-nyi redukcióval. Vágjuk srégan félbe a bárányfilét és helyezzük el a tányéron.