Kókuszolajos spenót édesburgonyával

kandírozott gyömbérrel és balzsamecettel

kókusz olaj kókuszolaj spenót édesburgonya batáta kandírozott gyömbér balzsamecet szezámmag koriander mag koriandermag

Hozzávalók

  • 50g édesburgonya
  • 2 bő maréknyi spenót
  • 2ek kandírozott gyömbér
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2ek balzsamecet
  • 2tk szezámmag
  • frissen őrölt koriander
  • kókuszolaj

Elkészítés

A recept kettő kis tálkára elég.

A spenótlevekből hátulról tépkedjük ki a szárakat és dobjuk el. Hideg vízzel többször mossuk át a spenótot, hogy minden homoktól megszabaduljunk. Alaposan rázzuk szárazra és tegyük félre.

Mossuk, majd hámozzuk meg az édesburgonyát. 50g-nyi édesburgonyát vágjunk 4mm-es kockákra. Közepes hőmérsékleten 1ek kókuszolajon (szilárdan, púposan mérve) süssük puhára az édesburgonyát egy nagy serpenyőben.

Vágjuk apróra a fokhagymagerezdet és a kandírozott gyömbért. Ha már majdnem megpuhult az édesburgonya, adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért. Tegyük a spenótot a serpenyőbe és kicsit kavargatva hagyjuk összeesni. Fűszerezzük sóval és frissen őrölt korianderrel. Ha a gyömbér nem erős, akkor egy kevés frissen őrölt feketeborssal is fűszerezzük.

Osszuk el két ki tálka között a serpenyő tartalmát, szórjuk meg 1-1tk szezámmaggal és locsoljuk meg 1-1ek balzsamecettel.