Kovászos retek leves

füstölt angolnával

kovászos retek erjesztés fermentálás jégcsapretek leves nyár füstölt angolna kapor kaporolaj friss torma

Hozzávalók

  • 1 nagy vagy 2 kis jégcsapretek
  • 1 csomag kapor
  • semleges olaj (pl. napraforgó, szőlőmag)
  • 200ml halalaplé
  • fél kis hagyma
  • fél gerezd fokhagyma
  • fél kis uborka
  • 200g füstölt angolna
  • friss torma
  • repceolaj

Elkészítés

A receptben szereplő mennyiség 2 főre szól.

Mossuk meg a retket és hámozzuk meg. Tetszés szerint vágjuk vékony szeletekre vagy csíkokra. Szórjuk meg kb. 1tk sóval, alaposan vegyítsük össze, majd néhány órán át nehezék alatt hagyjuk állni. Ha szépen levet eresztett a retek, tegyük egy kb. 1l-es üvegbe. Töltéskor alkalmanként préseljük össze az üvegben a retket, hogy ne maradjon közte sok levegő és egyben ki is nyomjuk a retek levét. Öntsük a tálban összegyűlt levet a retekre. Töltsünk meg egy kis 1/4l-es üveget vízzel és helyezzük a retekre nehezékként, hogy a retket teljes mértékben ellepje a lé. Ruhával letakarva a konyha egyik sarkában hagyjuk erjedni. Naponta vizsgáljuk meg és a nehezékkel préseljük még jobban össze a retket. Kb. 3-5 napon belül meg fog savanyodni.

Egy szál kaprot tegyünk félre egy kis zacskóba és a hűtőben tároljuk. A többi kaprot mossuk le hideg vízzel. Száránál fogva lógassuk 10-15 másodpercre zubogó forró vízbe, majd azonnal hűtsük le jeges vízben. Vágjuk le a megpuhult kaprot a kezünkben tartott szárvégről. Durván vágjuk össze a kaprot és mérjük le a súlyát. Pürésítsük kétszeres tömegű semleges olajjal, majd hagyjuk 3-4 órán át a hűtőben állni. Kávéfilteren keresztül szűrjük le a tiszta zöld olajat és hűtőben tároljuk.

Hámozzuk meg az uborkát és kaparjuk ki a magjait. Vágjuk az uborkát kis kockákra és szórjuk meg egy csipet sóval.

Egy éles késsel vágjuk le a füstölt angolna húsát a gerincéről, majd óvatosan húzzuk le a bőrét.

Tegyük a halalaplevet a mélyhűtőbe, míg kissé kásás nem kezd lenni. Vágjuk apróra a hagymát és a fokhagymát. 2ek repceolajon fonnyasszuk meg, majd vegyük le a tűzről és hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. Kavarjuk össze a halalaplevet 2dl kovászos reteklével, 3-5ek kovászos retekkel és a lehűlt hagymával és folhagymával. Botmixerrel alaposan pürésítsük, közben ízesítsük sóval és 2-3 csipet frissen reszelt tormával.

Tálaláskor helyezzünk el 1-1 füstölt angolnafilé darabot hideg tányérokban. Locsoljuk körbe a levessel és szórjuk meg uborkakockákkal. Tegyünk az uborkára 3-4 apró kaporlevelet és ízlés szerinti mennyiségű friss tormát. Cseppentsünk a levesre 3-3 csepp kaporolajat.