Hozzávalók
- 500g vékony sertésszelet
- 6-8 szelet sonka (serrano vagy pármai)
- zsálya (friss)
- 150g gorgonzola
- 1 pohár tejszín
- 1tk vaj
- csipet cukor
- frissen őrölt feketebors
- só
- fogpiszkáló
Elkészítés
A sertésszeleteket egyenként klopfoljuk ki. Helyezzünk a szeletekre 1-1 zsályalevelet, majd tekerjük fel őket s rögzítsük egy fogpiszkálóval. A vajat olvasszuk meg majd oszlassuk el egy nagy teflonnal bevont serpenyőben. Ebben süssük meg minden oldaláról a sertéstekercseinket. Közben szórjuk meg sóval és frissen őrölt feketeborssal.
Egy lábasban forrósítsuk fel a tejszínt, majd tördeljük bele és olvasszuk meg benne a gorgonzolát. Egy kevés sóval, csipet cukorral és frissen őrölt feketeborssal ízesítsük.
Egy nagy méretű sütőben való sütésre alkalmas felfújtforma alját rakjuk ki a sonkaszeletekkel, s esetleg még néhány levél zsályával. Erre helyezzük rá minden oldalról megpirított sertéstekercseket, majd locsoljuk meg a tejszínes gorgonzolával. Előmelegített sütőben kb. 200°C-on a középső sín környékén süssük kb. 20-30 percig, míg a teteje szépen meg nem pirult.
Köretként tésztát tálaljunk hozzá - natúr állapotban, vagy egyszerű paradicsommártással.